Pontosan egy hét telt el azóta, hogy az első bejegyzésemet írtam. Ennek két igen egyszerű oka van. Egyrészt az internetkapcsolatom nem nevezhető éppen megbízhatónak, ahogy gimis német tanárnőm Csilla néni mondta „olyan, mint a mesebeli herceg…egyszer volt, hol nem volt…”. És nálam inkább a „hol nem volt” stádium a jellemző. Másik oka szimplán a munka. 9/10 órákat dolgozom naponta, ami az én esetemben azt jelenti, hogy 9/10 órán keresztül talpon vagyok, rohangálok, lépcsőzöm, ami a kondimnak ugyan jót tesz, de mire hazaérek este, olyan hulla vagyok, hogy csak arra van energiám, hogy valami ostoba sorozat előtt bambuljak.

Ezen a héten délután 1től este fél 11ig dolgozom, ami a kedvenc beosztásom, ugyanis délután 5től egyedül vagyok. Nálam van a fő telefon, a fő kulcs és igazi problémákat kell megoldanom. Ez néha nem olyan könnyű, mert a német nyelvtudásom ugyan rohamosan gyarapszik, de azért akadnak nehézségek, főleg telefonban, svájci németül, ne adj’ Isten olaszul megérteni, hogy mit akarnak. De eddig szerencsésen megoldottam minden felmerülő problémát.

Kedden az egyik múlt heti vendégünk titkárnője hívott fel, hogy a főnöke nálunk felejtette az i-Podját. Na azzal jó háromnegyed órám elment, amíg a temérdek mennyiségű „lost&found”-cuccot átnéztem. Szerencsére Manuel, az egyik butler ebben segítségemre volt. De nem találtunk semmit. A számítógépen ugyan szerepelt „lost&found”-ként bejegyezve a kérdéses i-Pod, de nem találtuk sehol. A titkárnő aznap már negyedszer telefonált, mire hozzám eljutott és enyhén hisztérikus állapotban volt. A portások nem tudtak semmiről, a recepción fogalmuk sem volt semmiféle i-Podról. Végül fölhívtam a recepció managerét, otthon, este fél 9kor, de nagyon kedves volt és végre válasszal szolgált az i-Pod hollétét illetően, úgyhogy végre mindenki megnyugodhatott.

Most egyébként elég nyugisan telnek napjaink, összesen 15 szobában vannak vendégek a 67ből. Az 55ös szoba vendégei szolgálnak egy kis izgalommal, azok ugyanis nem normálisak…az tuti. Férj, feleség, legalábbis azt mondják magukról, már hetek óta itt vannak. Egyik nap takarítás közben az egyik lány vérfoltokat talált a szőnyegen, nem túl nagyok, de sokan vannak, elszórva a lakosztály különböző pontjain. Aztán a mosásra szánt törülközők voltak tele vérrel, na ezek már jól észrevehető, nagy foltok voltak. Mit csináltak? Ki tudja. Ne szólj szám, nem fáj fejem…milyen igaz…különösen a hotelszakmában. Aztán a nő telerakatta a szobát orchideákkal, mert ez a kedvenc virága. Minden nap félig teli tölti a vázákat vízzel, mi meg kiürítjük őket…jó program. Nem egyszer mondtuk neki, hogy megöli az orchideákat, ha vízbe állítja őket…de halottnak a csók. Minden nap újra, ugyanaz a rítus. Ő teletölti őket vízzel, mi meg megmentjük szegénykéket.

Érdekes dolgokat produkálnak néha a vendégeink. Volt karácsony táján egy szoba, ahol két hétig tartózkodott ugyanaz a család és minden nap megcsodálhattuk, amint a nő az egyik díszpárnát megpróbálja beszuszakolni a válltáskájába…no comment

Szintén karácsonykor volt egy arab nevű orosz vendégünk, aki 5 szobát bérelt a hotelben. Egyet magának, egyet a feleségének, egyet a testőrének, egyet a vietnami takarítónőinek (mert mi nem mehettünk be a szobájába), egyet pedig csak dohányzás céljából.

Szerencsére nekem nem sok kapcsolatom van a vendégekkel. Mi általában akkor megyünk be a szobába, ha nincsenek bent…ha mégis a szobában tartózkodnak, akkor pedig csak a takarítók mennek be, hogy elkerüljük a tömegnyomor effektust.

Egyébként új szomszédot kaptam. A törököm, aki állandóan hívogat bulizni, mellém költözött. Kérdezte, hogy jó alvó vagyok-e, mert ő nem éppen a legjobb szomszéd. Izraelre gondoltam, ahol 5 hónapig két uruguay-i focista srác volt a szomszédom és mellettük lakni olyan volt, mintha a Romantica channelt nézném egész nap (spanyolul). Ordítás, sírás, rívás. Amikor az egyik eltörte a lábát, egész nap hangosan sírt, jajveszékelt és imádkozott...vagy káromkodott…vagy mindkettő. Szóval megnyugtattam törökömet, hogy egy percig se aggódjon miattam, nem fog zavarni.

Csütörtökön jön Kata, luzerni sulitársam, kolléganőm áprilistól Weggisben (yupppie!). Itt alszik egy éjszakát, aztán péntek reggel megyünk Luzernbe….végre! 2re van appointmentünk Geeringékkel (a Beau Rivage tulajdonosai), megbeszéljük a kezdés részleteit, megkérdezem, hogy maradhatok-e St Moritzban április közepéig. (Remélem nemet mondanak) Aztán irány Luzern….Opera….buli! Szombat este pedig vissza ide a hóba és fagyba. És ma még a nap sem süt…